szezon? Emberek!
Halihó!

Na kérem, a koncert fantasztikus volt, élménybeszámoló következik:

Ceglédtől Záhonyig egy munkába induló mozdonyvezetővel beszélgettem. Magyar vasutak sajátossága, hogy hosszú utat vagy zenehallgatással, vagy dumálással bekkelik ki az emberek. Sajnos hasonló sajátosság, hogy ebbe a párbeszédbe mások belepofáznak. Esetünkben ezt a mellettünk ülő nagymama tette, így nézett ki:

Mozdonyvezető: …és úgy képzeld el, a strandon az összes szlovák csaj monokinizett!
Nagymama: Csak annyit tennék még hozzá, hogy akkor lesz itt jó világ, ha a politikusok értenek is ahhoz, amit csinálnak. Nézzék csak meg a ….

Utóbb azért kiderült, hogy kedves hölgy, csak picit nagyothall, és az unokái a kedvenc giminkbe járnak.

A koncert percre pontosan kezdődött, este 8-kor a Robert Cray és zenekara adott 45 perces bemelegítőt. Érdekes, mert utóbb belehallgattam pár lemezükbe, de élőben sokkal-sokkal dinamikusabbak. És olyan gitárja van, mint nekem (leszámítva a koptatólapot).


9 után pár perccel bejöttek Claptonék, na ők sem azt a nyugis zenét játszották. Egyébként érdekes volt nézni a zenészeket, annyira karakteresek voltak, mint egy képregényben vagy filmen szokás. Volt a cool niga (bassszgitár), a hiperaktív, vicces dobos (szintén fekete), gitáros szépfiú, a másik gitáros, aki úgy nézett ki, mint egy skandináv informatikus, a templomi orgonista, az R’n’B vokálos csaj, a latin vokálos csaj, a fúvós szekció (önmagukban jellegzetes kinézettel), meg a fehér blues-zongorista.


Vissza a zenéhez. Erős kezdés után harmadik számként jött az I shot the sheriff, mindenki énekel, ez az első ismertebb szám. Utána még több blues-rock, megállás nélkül, szóló szóló hátán. Sajnos ebbe egyszer beszállt az orgonista is, egy gyanúsan vörös színű szintin, olyan gitár (?) hangszínnel, amitől engem enyhe fejfájás kezdett kínozni, de szerencsére nem tartott sokáig. Ezután pihentetésnek egy akusztikus blokk, a Nobody knows…-ra ismét közös éneklés, mellettem egy fickó: „Na, ezt tekerjük vissza”. 3-4 blues szám következett, majd egy Wonderful tonight – Layla – Cocaine kombó.


Hát igen. Aki nem érti a lelkesedést, az kérje kölcsön Wman DVD-jét (örök hála, hogy megmutattad), majd meglátja. A Laylánál ki kell emelnem, mennyire hihetetlen látni, ahogy az öreg szólózik. Egyszerűen elképesztő.


Ráadás egy szám volt, a Crossroads, igaz, erre Cray is visszajött, így 4 gitár szólózott, tehát eltartott egy darabig.

Koncert után még hosszan szemeztem pár Claptonos pólóval (ilyenkor hajlamosabb vagyok efféle hülyeségekre), de végül is nem vettem. Az egyik ok az ára volt (nem volt olcsó), a másik pedig hogy a fiatal Clapton volt rajtuk. Én nem lázadtam a 60-as években, nekem tessék nekem rátenni 61 évesen (merthogy annyi).

Így végül póló nélkül, de jó élményekkel zártam az estét.

(Képek: Index.hu, Németh Dániel)

Ide is fölírom. :)

http://futebolez.blogs.sapo.pt/57499.html?

Mi olyat lehet mondani, amitől az ember, élete utolsó meccsén, VB döntőn, a hosszabbítás második felében, 1-1-nél, egy lőtt gól után, csapatkapitányként képes elveszteni a fejét?!

Zidane (volt?) a kedvencem. Vagy nem tudom. De hogy Materazziért nem fogok rajongani, az biztos.

Kép nincs.

Hm, hát ez sem volt az évszázad meccse, a második félidő meg pláne, bár a leges-legvége előtt 2 másodperccel azért megugrott az adrenalinszintem. Reméljük a döntő jobb lesz.

A gólról meg csak annyit, amit az Index "szakkommentátora" mondott: jogos tizenegyes és nagy műesés 2 in 1.

(Kép: Origo, amúgy meg EPA)

Nem akarom overcikornyázni a tegnap estét, de ami jó, az jó.

A hely szép volt, de a Margit Island már csak ilyen. Herbie Hancock Quintet, azaz 5 tagú zenekar:
gitár/vokál
hegedű/vokál
dob
basszus
zongora

Ez volt a felállás, az erősítés befelé jól szólt, kifelé nem minden hangszín volt tökéletes, pl. a 2 gitáros kierősítése szokatlanul szólt, bár ez nem a zenészek hibája.
Volt egy bevezető szám, utána Actual Proof, majd a többi zenész (megjegyzem elég fiatal zenészek is voltak, pl. Lili Haydn hegedűs) repertoárjából 1-1 darab is elhangzott. Hancock konfjai jó hangulatúak voltak, a közönség megértette a poénokat.
A ráadás szám a szimpad mögött kezdődött, az ismerős dallam, a Chameleon basszus intrójára jöttek ki ismét, utolsónak Hancock egy nyakba akasztott szintetizátorral, amivel több hangszínt is megszólaltatott, a szintetizátor szóló idejére a közönség között sétált végig. Ez döbbenetesen jó ötlet volt, kár, hogy a bal oldalon játszott... mi a jobb oldalt erősítettük.

A 2 órás produkció után olyan emberekbe botlottunk, mint Koncz Zsuzsa, Lerch István (Charlie), a fél Back 2 Black, Babos Gyula, Balanyi Szilárd (Quimby), Somló Tamás (LGT), Oláh "Cumo" Árpi, stb.

A koncert előtt megvettük a legújabb DVD-t, a Possibilities-t. És most jön a lényeg: koncert után bejutottunk a művészbejárón... dedikáltattuk a jegyet, 4-5 (értelmes) mondatot váltottam Hancockkal, a világ egyik, ha nem a legjobb jazz-zongoristájával, aláírta a DVD-t és a jegyemet, majd széles mosoly keretében távoztam. Hancock is mosolygott, de szerintem a magas gázsi is közrejátszott :D

A hangszerekről:
pedálok, effektek, digitális dob pad kisegítésként az "accoustic" mellett.

Tegnap poénból raktam fel a korg oasys-es képet, de nem tévedtem sokat: koncert zongora, rajta egy mesterbillentyűzet, összekötve egy MAC komjúterrel, mellette 5 szintiagy, háttérben egy Roland nyakba akasztható mesterbill., az előtérben pedig a 2 millió Ft-os Korg Oasys.

Az élményről annyit, hogy a koncert utáni események tették teljessé az estét.

Ha minden jól megy, holnap ilyenkor a Margit Szigeten fogok ülni Herbie Hancock koncerten, jeeee. Bibibíí :D

És fifázni is szoktam, ez a legújabb World Cup Edititon .

Lehet ezzel most nem lettem népszerűbb....

(kép: NouvelObs)